Tegnap sikerült végére érnem David Attenborough legújabb és talán utolsó filmjének; az A life on our planet végén vegyes érzelmekkel keltem fel a doboz elől. Az angol tanúvallomása felkavart és elgondolkodtatott.

A film gyönyörű. Fájdalmas látni, hogy rövidke életünkben mennyi mindenről lemaradunk a hétköznapi gondok közepette. A bolygónkon annyi csoda található, aminek mi egy százalékával sem fogunk találkozni. Soha.
A sarki jégtakaró, a trópusok, sivatagok élővilága olyan sokszínű, amit mi itt, Európa közepén el sem tudunk képzelni. Persze büszkék lehetünk mindarra, ami a Kárpátok rejtekében a mienk maradt, de egyre inkább rá kell jönnöm, az a kevés, amit tudok a világról, olyan, mintha egy festmény egyik sarkát látnám, miközben megöregszem és a világ elrobog mellettem.
Ez a sors vár a gyerekeimre is. Illetve ez várna, ha lenne még a jövőben ez az Édenkert és nem pusztítanánk el módszeresen, a pillanatnyi haszon reményében, elhitetve magunkkal, hogy ez a kényelem ingyen van és jár nekünk, ráadásul mindig és azonnal. Attenborough szemléletes példákkal alátámasztva jósolja meg a szomorú jövőt. A korallok pusztulását, az erdők és sarki jég eltűnését, az óceánok savasodását. Úgy véli, ha nem változtatunk, 2100-ra nem marad választásunk, a kihalásunk elkerülhetetlen. A természet bosszút áll magáért és megszabadul tőlünk.

Itt tartunk most:

• A halállomány 30 százalékát kritikus szintig túlhalásztuk.
• Évente 15 milliárd fát vágunk ki.
• A gátak, a szennyezés és a tavakból, folyókból elveszett víz több mint 80 százalékkal csökkentette az édesvízi populációk méretét.
• A Föld termékeny területeinek fele ma már mezőgazdasági terület.
• A bolygó madárállományának 70 százaléka haszonállatként van tartva, a többségük baromfi.
• A földi emlősök összsúlyának több mint harmadát az ember teszi ki, míg 60 százalékát fogyasztásra tenyésztett állatok. Az összes többi fajra, az egerektől a bálnákig 4 százalék jut.

Ha belegondolok, hogy az unokáimnak Mad Max világában kell boldogulniuk, hát... nem örülök túlságosan. Ki akalná a Poklot saját leszármazottainak?
Mégis; hogyan mondhatnánk le a sok kényelmi eszközről? Autóról, mobiltelefonról, internetről, légkindiról? Járjuk csikósgatyában, biciklivel, lakjunk füldbe vájt viskókban?

Az angol természetbarátnak kész válasza van. Vállaljunk kevesebb gyereket. Logikája szerint az emberiség hamarosan eléri a népessége határát, és nem növekszik tovább, az erőforrások éppen csak fedezik a megmaradásunkat.
Azt szeretné, ha az emberek kisebb területen gazdálkodnának, logikusabban és környezetbarát módon termelnének energiát, felhasználva a megújuló forrásokat, napot, szelet, geotermikus forrásokat.
Na és persze fejezzük be a húsevést!

Itt volt az első pont, ahol azt gondoltam - Attenborough túl naív.

A fogazatunk alapján mi mindenevők vagyunk. A majmok mindenevők. Így táplálkozunk évmilliók óta. Hogyan lehetne azt kérni, hogy hagyjuk abba a húsevést és táplálkozzunk vegánként egyik napról a másikra? Tudom, divatos most ez a szubkultúra, de én el sem tudom képzelni, hogy csak zöldségvéláket, gyümölcsöket és gabonákat fogyasszak. Vagyis növényeket. 
Biztosan eljönne az a pont, amikor nem pusztulnék el a mardosó éhségtől és a szervezetem hozzászokna az új rendszerhez. De egyszerűen nem érzem normálisnak.

A népesedés. Vajon az angol úriember tisztában van a nyugati civilizáció életfájának alakjábal? A harmadik világbeli országokéval? Azonnal dühös leszek, amikor valaki a gazdagokat okolja a szegények nyomoráért. 
Valaki egyszer azt mondta: ha a világ összes vagyonát szétosztanánk egyenlő részletekben a világ minden lakosa között, egy éven belül a mai állapotokkal találkoznánk. Minden ember más, másféle ismeretekkel, képességekkel és vágyakkal.
Nem lehet tehát azt mondani: ne vállalj gyereket. Az az ember, aki még csak nem is hallott a családtervezésről, értetlenül fog állni a kérés előtt és ugyanúgy gyereket fog csinálni a fekete afrikai nyomorba, mint előtte. A londoni dékánnak ugyanúgy nem lesz gyerekre igénye, mint korábban. A dórok az új vasfegyvereikkel megdöntötték a homéroszi görög világot és új kultúrát hoztak létre.
Ha mi elfogyunk, jönnek új népek, új kultúrákkal és folytatják azt, amit tőlünk megtanultak. Első kézből tudom: a rosszat mindig könnyebb megtanulni.
Az emberiség létszáma tehát nem csökkenthető logikus döntésekkel.

Jól hangzik a fenntartható erőforrás utópiája. Kecsegtető a mindenki számára elérhető gazdagság. De az ember nem gép, amit beprogramozunk és azt teszi, ami a helyes. Az embert érzelmek irányítják.

De vannak jó ötletek is. Halászásmentes zónák az óceánokban, holland mintájú zöldségtermesztés, erdősítés. Megvalósítható dolgok. De ott van még az emberi elme képessége arra, hogy a technika segítségével tehermentesítse a természetet. Ma már nem álom a műanyaggal táplálkozó mikroorganizmus, a tengert megtisztító kordon, és mennyi minden van még azokban a hatalmas koponyákban, amelyek gazdái fáradhatatlanul és ismeretlenül dolgoznak azért, hogy az utolsó pillanatban elkerülhessük a katasztrófát!

Hát, ezek jártak a fejemben a film alatt és után.

ÉN, eldöntöttem, változtatni fogok. Kimegyünk a világba és igyekszünk megismerni.
A kertben sok élelmiszert meg lehet termelni, az ételeket egészségesebben is el lehet készíteni.
A minimalizmus egyébként is jó ideje tetszik. Újra hozzálátok, hogy egyszerűbben próbáljak boldog lenni.

Mert akárcsak David Attenborough, én is naív és idealista vagyok.

Jobb apa akarok lenni. A gyermekeim jövőjéért. Erről szól ez a blog.